Nem is olyan régen engedtem meg magamnak, hogy 3 gyermekes anya legyek. És nem azért, mert fiziikailag, nem ez volt a helyzet. Már több mint 5 éve van három igazi gyerekem. Csakhogy én, nem egészen ezt éreztem. Vagyis nem is tudtam, hogy valami nincs belül elfogadva. És mellesleg kineziológus is vagyok, aki mindenféle egyéb terápiát is tanult és tanít.
Mi a tesómmal ketten voltunk testvérek. És nekem ez volt a normális. Mindig is azt terveztem, hogy nekem is kettő lesz. Csak aztán valamikor menet közben, sok sok új megtanulása és önterápia után, szerettem volna mostmár egyszer rendesen csinálni. Kineziológiát ugyanis, csak akkor kezdtem el tanulni, amikor a nagylányaim már túl voltak a 3-ik évükön. Tehát sikerült sokmindent elrontani. :)
3 éves kor után már nincs mit tenni, a gyerek kész, összeállt a sorskönyve, megvannak a hitrendszerei, csak oldani lehet, vagy terápiázni, ha baj van. Vagy majd foglakozik vele ő maga, ha felnőtt lesz.
De milyen lenne, ha másképp indulhatna. Na jó, biztos nem lehet tökéletesen csinálni, de csak lehet elég jól...
Ez azért foglalkoztatott. Meg magam miatt is. Hogy érezzem, hogy na ezt jól csináltam!!
